Bemutatkozás

dr. Szakács Krisztina vagyok, 2007-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 2013-ban szakvizsgáztam Csecsemő és gyermekgyógyászatból. Jelenleg endokrinológiát tanulok, melyből várhatóan 2018-ban szakvizsgázom.

Már az egyetemen eltöltött évek alatt világossá vált számomra, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Különösképpen érdekelt a koraszülött gyógyászat, valamint a gyermekek sürgősségi ellátása.
Az egyetem elvégzését követően az I. Számú Gyermekgyógyászati Klinikán dolgoztam, majd 2010-ben az Egyesült Királyságba mentem tanulni és dolgozni. Közel hat évet töltöttem külföldön, ez idő alatt gyermekosztályokon, gyermeksürgősségi centrumokban dolgoztam, illetve lehetőségem nyílt egy év anesztéziát és intenzív terápiát is tanulni az angol szakorvosképzés keretein belül.
2016-ban hazajöttem Magyarországra és 2016 Decemberétől pedig pomázi gyermekorvosi rendelőmben várom szeretettel azokat a szülőket és gyermekeiket, akik a korszerű gyermekorvoslás ajánlásai szerint szeretnének ellátást nyújtani gyermeküknek.

Gyermekeink egészsége sokkal fontosabb annál, mint hogy tévhitekre alapozott áltudományok szerint kezelgessük őket. Tapasztalatom azt mutatja, hogy hazánkban sajnos nagyon erős a szokás hatalma és a már berögződött orvosi nézetek miatt rendkívül nehéz az elavult terápiás elveken változtatni.
A mai rohanó világban az orvosoknak alig van idejük arra, hogy betegeiket megfelelő módon tájékoztassák. Mindez oda vezetett, hogy a betegek nyugati orvoslásba vetett hite megrendült és sokan az interneten, egyéb módszerekkel próbálnak bajaikra gyógyírt keresni. Weboldalamat azért hoztam létre, hogy Önökkel, szülőkkel megosszam az Egyesült Királyságban 6 év alatt szerzett tudásomat, illetve közérthetően tájékoztassam Önöket a legfrissebb szakmai ajánlásokról.

Várom Önöket szeretettel, tartsanak Velem!

Végzettségeim:

Csecsemő és gyermekgyógyász szakvizsga 2013

Endokrinológia szakvizsga - folyamatban

EPLS (European Paediatric Advanced Life Support) 2014

ITLS (International Trauma Life Support) 2018

Magyar orvosi kamarai tagság

Angol orvosi kamarai tagság

Share This